Szóval leszállt a gépünk a reptéren Bangkok-ban. Szép és jó, új reptér. Jól ki lehet igazodni, semmi gond. Ha be akarsz jutni a Khao San Road-ra, akkor az AE2-es jelű buszt keresd. Nagy gond abban az esetben sincs,ha esetleg nem találnád. Mert akad Taxi. Állami szervezésű, fix díjas. 400baht. (Amikor írom ezt, akkor a Baht árfolyama: 1usd / 32.56 Ezt még kintről jegyeztem meg nektek.) Szerencsénk volt, két Svéd sráccal megosztva a taxi-t jutunk be a nevezetes "turistaparadicsomba". A srácok már 7. alkalommal járnak az országban, és nem is maradnak, mert Vietná, és Laosz a céljuk. A sors furcsa fintora, hogy a hazafelé vezető úton a reptéren Kijev-ben összefutunk velük és váltunk pár szót. Szóval ott tartottam, hogy a Khao San Road-ra megérkezünk.
A híres-hírhedt Khao San Road-on.
Taxis kirak, nagyjából tudjuk holvagyunk - azt hisszük. a Rambuttri-ra készülünk, ott néztünk ki szállást. Némi kóválygás után el is jutunk oda, szállások után nézünk. Ahol kinéztük természetesen full-on van.Mit lehet ilyenkor tenni? Kinek van kedve éjjel jobbra-balra járkálni a város sötét utcáin?! Nekünk biztosan nem. Végül a Baan Sabai-ban szállunk meg.
Csók a Baan Sabai belső udvarában.
Szoba ami van, mondhatjuk nagy-nak,légkondis, saját fürdő,meleg víz. 470baht, de hát ez van. Gyorsan egy zuhanyzás és alvás. Bár lehet nem zuhanyoztunk, ki emlékszik már rá ennyire? :)
Phad Thai a Rambuttri-n.
Másnap reggel. Kávéval indítunk, és rögtön realizálódik is, hogy ez nem a legolcsóbb dolog Thaiföldön, ugyanis a kávé, az drága!!! Egy pohár kávé, olyan 30 baht-tól indul, és egészen elmegy akár 80ig is. Kaja az utcán olcsó és teljesen jó. a Legjobb Phad Thai, ami mondjuk úgy, hogy a nemzeti eledelük az utcán készül. Olyan 100-200baht körül azért mert elég rendes ebédet lehet enni két főnek is, ha nem túl finnyás az ember, és nem óckodik az utcán való étkezéstől, vagy a minimálisan drágább Thai étteremben leül és eszik valamit. A normálisabb helyeken van angol nyelvű menü, sőt a legjobb amikor még fénykép is társul hozzá. A kávé után megvolt az étkezés is, szállásunktól nem messze. Aztán lényegében úgy döntünk, hogy alszunk még egyet Bangkok-ban, sok lenne egyszerre. Tuk-Tuk-ost fogadunk a királyi palota mellett ahol egy egyetemista segített nekünk, előtte meg egy idősebb bácsi, de annak átverés szaga volt. Eleinte ugye azért a bizalmatlanság bennedvan, talán nem is ok nélkül. A Királyi Palotát ki kell hagyjuk, mert rövidnadrág van rajtam, Vera meg nem épp megfelelő felsőt visel, ujjatlant.Szóval járjuk a TAT-okat a Tuk-Tukossal. Ezek amolyan az állam által hitelesített utazási irodák. Ajánlanak neked mindent, megszervezik még a Hold-ra szállást is ha akarod. Nem is tudom. Eleinte kétkedve fogadtuk a dolgot. Úgyhogy nem fizetünk be semmire. Tuk-Tuk-os emberrel elvitetjük magunkat a Thonburi vasútállomásra, ami jóindulattal se nevezhető nagynak, megvesszük a jegyeket másnapra Kanchanaburiba.Fejenként 100baht! Teljesen jó, ki van írva angolul, és valamelyest beszél is a hölgy angolul. Boldogan és abban a tudatban megyünk vissza,hogy minket nem vernek át.Közben azért voltunk erre is meg arra is. Big Buddha, egy kisebb fekvő Buddha a környéken még belefért, aztán irány vissza a szállásra, 3óra, 30 baht-ért.Vicc. Tuk-Tuk-os szimpatikus, szólunk neki jöjjön másnap reggel.
Vera álldogál egy ilyen szokványos "kapu" előtt.
Este aztán ki is próbáljuk milyen az a híres-nevezetes CHANG, a Thai-ok egyik söre. (Van még a Leo, meg a Singha, ami ismertebb még.) Finom is. Semmi extra, de nagyon jól esik. Szállásunk verandáján kortyolgatunk, beszélgetünk.
Vera és Mr. Chang ismerkednek.
Egyszercsak nagyobb darab német srác téblából, le akar ülni egy asztalhoz, aztán átkéretőzik hozzánk. "Persze ülj csak le barátom". Elkezdünk beszélgetni, kiderül hogy az ulolsó napjaikat töltik itt, a barátnőjével jöttek, aki fent alszik. Imádták Thaiföldet. Mesél a Tansadet Beach-ről, amit érdekes mód titkosnak említ, aztán még Tao-t dícséri. Sokmindenről szövegelünk. Előjön a kosárlabda is, meg is van a közös téma, Vera unatkozik is, de a Chang azért fogy. A beszélgetés egy idő lezárul, aztán megyünk is aludni. Másnap reggel Vera belekóstol abba,hogy annyira nemjó itt. Reggel hányással indít, kicsit sok volt neki az Ázsia-feeling. A baj nem komoly. Tuk-Tukos emberünk is menetrendszerint érkezik. Megyünk vele még ide-oda, aztán egy TAT megint.
Van aki fekszik, és van aki áll.
Ezek kapnak pénzt, vagy valami kupont, ha Te ott vásárolsz valamit. Egy nő ad egy elsőre jónak tűnő ajánlatot, azt mondjuk hogy visszamegyünk, aztán a háromkerekűben már gondolkodunk rajta erősen, hogy ezt akarjuk e. És igazából persze hogy nem akarjuk. Ki akarja, hogy mindent megtervezzenek és szervezzenek neki?! Nem azért mentünk mi se így,hogy magunk csinálunk mindent. Megmondjuk a sofőrnek,hogy nem megyünk mi vissza. Ő meg ezért kapott volna kupont, szomorú, csalódott. 60baht volt a fuvar kupon nélkül, és 30 kuponnal. Vagyishát út közbe közölte,hogy ha bemegyünk és bent leszünk 5 percet akkor már neki jó, aztán kiderült, hogy így hogy azt mondtuk visszamegyünk de mégse, így nem kap semmit. Sebaj. Megpróbálok jófej lenni, adok neki 50-et, és mondom,hogy jöjjön értünk, mert ugye a vonatunk megy. Aztmondja oké, jön majd.
Egy híd előtt, a folyóparton.
A Tuk-Tuk-os nem jött. Hiába vártuk, kezdtünk ideges lenni. Az idő járt, és sehol. Oké, csomagokkal Bangkok-ba ne próbálj leinteni senkit, mert aranyáron lesz a fuvar, de meg voltunk lőve, lényegében kis felár ellenében eljutunk a pályaudvarra a vonat is megvan. Szó szerint fapados.De komolyan. Fából készült padok. Nem működő ventillátor, de az út úgyis csak 2-3óra, nemvészes kibírjuk. És ki is bírtuk...
